Na, mire kiírtam, hogy mennyire semmi sem történik mostanában velem, rájöttem, hogy a tegnapi napom az már-már majdnem, kishíján Darwin-díjas volt.
Tegnap ugye ünnepnap volt, munkaszünet. Már akinek. Én persze dolgoztam, hiszen a méltán népszerű híradónknak ugye tegnap este menni kellett (mintha
mise történt volna, mondaná erre Feri atya).
Elő a netet, kedvenc időjárás-előrejelző oldalam fellapoz: brilliant sunshine today.
Bicikli elő, a nyolc órai induláskor még kicsit ködös az idő, de majd beszáradja ugye. Két kilométer után sapkám, pulóverem, kesztyűm is csurom víz, pedig nem is esik. Csak láthatatlanul beléd szivárog.
Egy óra problémamentes tekerés után aztán, egy kilométerre a tévétől, a szentgotthárdi focipályánál megtörténik a baj, az elkopott gumikülső nem bírja tovább, szétreped, defekt. Semmi gond, tévéig betolom, aztán estig szerzek egy kölcsöncangát valamelyik havertól, mert ma ugye semmi nincs nyitva, nem tudok gumit venni. Közben harcedzett bal teniszcipőm gumitalpának fele megadta magát, így diszkréten claffogva, átázott ruhában, káromkodva, a gumitalpat maga mögött húzva sétált végig a gotthárd tv főszerkesztője a szerencsére teljesen kihalt belvároson.
Az első kolléga közli is, hogy semmi gáz, neki van egy külsője, téli gumi, pont jó lesz, nekem adja, fel is szereli délelőtt. Juhhéj, brilliant sunshine.
Minden megy is szép rendben, híradó készülget, aztán egyszer csak elkezdődött a káosz. Bájos híradóbemondó kolléganőnk kapásból egy órát késett, így a 13 órára tervezett felvételt csak 14.30-kor tudtuk elkezdeni. Na itt már remegett egyet a szám széle, mert tudtam hogy nekem legkésőbb 16-kor el kell in dulnom, hogy még világosban hazaérjek. És rengeteg babra van a vágással. De ez még nem elég. Felvétel után elővette új telcsijét (okos), és megkérte a híradóval hadakozó vágó kollegát, hogy ugyan már segítsen beállítani az izéket rajta. Mondtam hogy csak a híradó után, de azért apránként egy-egy percet így is elcsentek a drága időmből. 15.45-re minden kész, indulhatok haza, elvileg 1 óra 5 perc az út, brilliant sunshine ugyan nem volt, mert a köd nem száradta be, de legalább időben hazaérek.
Az első tekerés után éreztem, hogy jeges veríték önti ál a hátamat és minden környékbeli szervemet. A biciklim ugyanis nem ment. Azaz ment, de nem úgy mint szokott. Kerék nem szorult, gumi kemény volt, cangám azonban úgy haladt a száraz, hibátlan aszfalton, mintha homokban tekertem volna. Leszállok, megnézem: nagy, széles téli gumi, hatalmas redőkkel. Valószínűleg hóban, latyakban életmentő, de a sima aszfalton katasztrófa, a bicikli addig megy, ameddig tekerem, nincs futása, azonnal megáll a tapadás miatt.
Na én már száz méter után tudtam hogy ebből nagy gáz lesz, a Nagy Biciklistának persze se első lámpája, se sárga mellénye nincs, egy óra múlva pedig töksötét van és köd (brilliant sunshine helyett).
Kondorfánál (8 km Őritől) sötétedett rám teljesen, de addig én már csurom víz voltam az erőlködéstől. Röhögtem és káromkodtam két izzadás között. Gondoltam, semmi baj, egy szimpla kedd estén nincs forgalom Őri és Kondorfa (Gyántásország fővárosa) között.
Igen ám, de ez nem egy szimpla kedd este.
Hanem Mindenszentek.
Percenként zúgtak el mellettem a temetőbe igyekvő autók előlről, hátulról, míg én riadtan kuporogtam 22 éves Csepelemen, remélve hogy szánalmasan pislákoló kínai hátsólámpám fényében talán észrevesznek.
25 perc késéssel értem haza, még le sem tettem a bicajt már nyúltam a csavarkulcs után, hogy szereljem le az átokgumit.
Aki azonban azt hiszi, hogy ezzel vége a horrornak...
Gondoltam gyorsan befűtök, melegben egy csésze tea mellett mindjárt szebb az élet.
Igenám, de arról megfeledkeztem, hogy előtte két napig nem fűtöttem a cserépkályhában. Neki pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy ilyenkor, ha hidegek a járatok belül, nem engedi a kémény felé a begyújtáskor keletkezett meleg levegőt, hanem visszanyomja.
A lakásba.
Ezt amúgy el lehet kerülni, ha a falban lévő füstjáratot szabaddá teszem, de ugye erről megfeldkeztem. Mire észbekaptam, dőlt a járaton és a kályha-fal találkozásánál a füst.
Elszabadult a pokol, kályha megpakolva, ráadásul a nyirkos időben a fa is csuromvizes lett, alig gyulladt be, utána pedig nem is égett, csak szinte füstölt. A ház összes ablaka és ajtaja kinyit, huzat semmi, totál szélcsend. A füsttől szinte nem lehet látni, ráadásul hallom, hogy az összes állatom bepofátlankodik a konyhába és ott vidáman kergetőzik, aztán irány a szoba.
A káosznak fél óra múltán lett vége, mikor kiszállt a füst és mintegy 10 fokot hűlt a szellőztetéstől a ház hőmérséklete. Így a fűtés végén végén pont olyan meleg lett, mint előtte volt eredetileg. Megérte.
Azon gondolkodtam teázás közben, lehet mégsem adom el Anya jó kis távfűtéses panellakását.
