300

Van, hogy egy fehéres-szürkés, csikorgatóan hideg februári péntek is aranybetűs ünneppé válik. Nem kell hozzá más, mint egy figyelmes, szolgálatkész négykerekű és egy nem kevésbé figyelmes gazdi.
Tegnap, 2012. február 10-én,  15 óra 13 perckor  Magyarlak határában Szuzukim kilométer-számlálója átfordult egy teljeset, ezzel jelezve: 300 ezer kilométert teljesített.
Szóljon most a bejegyzés családunk méltatlanul kevés figyelmet kapó szürke (piros) eminenciásáról, a japán és a magyar autóipar házasságának imádnivaló szerelemgyerekéről.

Szuzi 2002 decemberében csatlakozott pártunkhoz családunkhoz 54 ezer futott kilométerrel

Nem volt könnyű a feladata, azt az űrt kellett betöltenie, amit Joci nevű bordó bogárhátúm, és névtelen, viszont banánzöld Trabantom elvesztése hagyott maga után. A küldetést azóta is tökéletesen oldja meg. Életének 90 %-át az Őri-Szombathely-Sárvár aranyháromszögben élte, legtávolabbra az erdélyi-mezőségi népzene-tábor idején 2007-ben merészkedett, ahonnan egy éjszaka alatt (5 emberrel plusz csomagok) egyhuzamban futott haza.

Csak hogy érezzétek a nagyságrend megdöbbentőségét, néhány statisztikai adalék.
 Eddig futott kilométereiből el tudnék utazni:
 -a Holdba 0,78-szor
-Sydneybe 14-szer
-Szombathelyre 5263-szor
-Sárvárra 4285-szer
-Vajtára 1363-szor
-az őriszentpéteri Coop-boltba 203417-szer.

Átlagos tempóval számolva élete során 4285 órát, azaz 178 napot, még azazabb 5 hónap, 28 napot futott összesen. Ez napi átlagban 53 percet jelent.

Arról, hogy mennyi pénzembe került eddig, hallgassunk szemérmesen, egy családműködtető logisztikai központ amúgyis megfizethetetlen.

Betegsége sohasem volt, szervezetének egyetlen gyenge pontja van, a kipufogó. Ebből már vagy ötöt elfogyasztott.

Kopogjam le, egy bajánsenyei illetőségű őzikével való koccanáson kívül semmi extrém kalandunk nem volt, hála nekünk.

Használtam zab-, bútor-, kutya- és nagybőgőszállításra, helyet adott titkos pásztoróráknak (-perceknek), csillagfényes nyáréjeken alvóhelyem volt.

És hogy mi a titok? Rendszeres karbantaratás, napi csilivili? Ugyan. Én aztán nem értek az autóhoz, ebben a tekintetben szőke vagyok, minden hozzányúlással csak ártanék neki.
Viszont mai napig minden induláskor üdvözlöm Szuzimat, kiszálláskor megköszönöm a fuvart, hosszab utak végén még egy csók is elcsattan a kormánykeréken.

Szóval szeretni kell. Meghálálja.
Végülis az autó is ember. Nem?
(De.)