ÉS A VÉGÉN MINDENKI ÖSSZEÁLL EGY KÉPPÉ,
nyájas Olvasóm, nincs ez másként Galambszeren sem. Mert hiába a hosszú kihagyás, a be nem teljesült ígéretek, azért mi itt vagyunk mind, akik. Bizonyítékul álljon itt ez e kedves kis életkép kies tanyánkról, ezen a kora téli, de mégiscsak igencsak téliesre sikeredett hétvégén. Amely (hogy a feledés homályától megvédjük) egy csini havazást hozott szombat hajnalra, jó kis Északi Szél kíséretében, hogy aztán vasárnapra minden elnyugodván, csendes, hideg, szűzhóban lovaglós, cserépkályhás, igazi élvezkedős napban csúcsosodjon ki.
És nem sokkal napnyugta előtt jött a Pillanat. Nem kérdezett semmit, egyszerre csak ott volt előttem.
Íme, így.
Először csak az élénk színek, amik miatt beszaladtam a fotógépért. Azt befele szaladtomban döbbentem rá, hogy ez valószínűleg megismételhetetlen pillanat lesz, ha jól számoltam, és ha még időben visszaérek.
És tessék.
A kép attól különleges, hogy kivétel nélkül mindenki rajta van.
Lássuk hát.
Öcsike a tornác szélén rémülten nyugtázza, hogy épp elmegyek.
Sári a fotelágyon pöffeszkedik.
Előtte a szürke vödör két oldalán Jolán és Mirek Úr sütkérezik.
A farakás mellett Kalbász szívja magába az utolsó éltető napsugarakat, a fakupac tetején Vadócka sportol.
Hátul a beállóban ott vannak a lovak is, azonban az árnyék miatt csak a fenekük látszik, az is csak nagy felbontásban. Épp szénáznak.
Jómagam árnyékként képviseltetem magam a képen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése