SZNYBOGUÉK!!!

Kedves Blogtársak, ezzel a néhány meghitt képpel kívánom Nektek azt, amit kívánok.

Szenteste '75

Szenteste. Minden Esték Legszentebbje. Minden Szentek legestébbje. Finom illatok, fények. Zsenge gyökerek és gyönge szekerek. Könnycseppek, csillogó gyerekszemek. Harmónia. Hahh.

Susuéknál persze kigyulladó fenyőágak, felborult karácsonyfa, szilánkosra repedezett bejgli. Minden más. Egyik éven például egyéb ötlet (és pénz) híján ajándéknak egy felmosórongyot vettem utolsó pillanatban Anyának. Mosolygott szegény.

De mindent felülmúl 10 éves korom Szentestéje. Azt hiszem, Anya és Nagymama akkor jöttek rá, hogy ez a gyerek kicsit más, mint a többi. De azért szerettek ám.

Nagyanyám bősz templombajáró néni volt, ahogy illik. Amíg tudott, minden nap eljárt, kicsit beszélgetett 30 éve halott nagyapámmal, meg a helyszínen barátnéival. Én KisBongyorSusuként már akkor is pogány voltam, bár ezt még így nem tudtam magamról. Meglepő módon hittanra is jártam első osztályos koromban, szombat esténként kellett menni a templomba, de valahogy nem éreztem, hogy az én világom lenne. El is maradtam, a foci meg a könyvek jobban izgattak, bár már akkor is élénken foglalkoztatott a Létezés kérdése. Akkoriban például le tudtam menni egy különös tudatállapotba. Ha erősen koncentráltam, el tudtam képzelni  a Semmit. A sötét, jéghideg teret, ahol semmi létező dolog nincs. Ijesztő volt, mégis imádtam. Az a fura szakállas figura meg valahogy azóta sem testesíti meg nekem az Öröklét ígéretét.
Mégis eljártam néha Mamival Éjféli Misére. Ott szoktam megköszönni az ajándékokat.

Azon az éven viszont nem volt kedvem, így Nagyanyám egyedül vágott neki az útnak, csak pár száz méterre volt a templom. Mi otthon a tévét néztük Anyával, aki egyszer csak odalépett az ablakhoz és észrevette, hogy szakad a hó. Azonnal rámszólt, hogy öltözés, elmész Nagyanyád elé a templomba, szegény nehogy összetörje magát a csúszós úton.
Tömve volt a templom, nekem csak a bejáratnál jutott hely. Nemigen ismertem a szertartást, így aztán érdeklődve figyeltem, hogy az emberek megindulnak a széksorok között, előre a paphoz. Itt valamit osztogatnak, hasított belém a felismerés, és egyre növekvő izgalommal figyeltem a fejleményeket. Azt vettem észre, hogy minden ember, aki kinyújtja a nyelvét, kap a paptól valami finomságnak látszó nasit. Legalábbis nagyon boldog volt az arcuk, mikor visszafele jöttek.
-Mit esznek?- kérdeztem idegesen egy mellettem álló nénitől, mert már akkoriban is fontos volt nekem a szellemi mellett a testi táplálék is.
-Ostyát-jött a válasz.
Na helyben vagyunk, mondok magamnak, úgyis imádom a nápolyit. Remélem kakaós lesz, az a kedvencem. Egy életem, egy halálom, én bizony beállok a sorba. Nagyanyám közben pont akkor végzett és beült a helyére, de engem nem vett észre. Szólt az orgonamuzsika, szépen haladt a sor, benne Kissusuval, aki persze sem megbérmálva nem volt, csakúgy mint elsőáldozó sem.
Egyszer csak ott álltam a pap előtt, aki különösebb vizsgáztatás nélkül a számba nyomta az áhított ostyát. Csalódás, mert nem volt finom, nem volt ízesítve és a mennyisége sem volt az általam elvárt. Ráadásul erősen kezdett olvadni a számban. Azért gondoltam, tartogatom addig, amíg oda nem érek Mamihoz, hadd szerezzek neki egy kis meglepit.
-Idenézz, Mami, mim van!-makogtam el neki, és kinyitottam a számat.

Nem számoltam, hány Miatyánkot darált el nagy rémületében, csak arra emlékszem, hogy hazáig hányta a kereszteket korcsolyázás közben, míg én nagy bűntudatommal a vállamon méterekkel mögötte kullogtam. Mit tudtam én, hogy akárki nem áldozhat, főleg nem éjféli misén.
Szerintem haláláig nem tudta megbocsátani nekem azt az éjszakát, pedig egy szikra rossz szándék nem volt bennem, dehát így szokott elsülni, ha az emberfia valami jót akar.
Azért majd egyszer elmondom neki, hogy ne haragudjon már rám, nem direkt volt.

Sose sms-ezz utcáról, tűző napon

Zajlik az élet a helyi kultúrpalotában. Ma éppen zsibvásár van, ahol mindenféle klassz dolgot lehet vásárolni akciósan, diótörőtől a katonai surranóig. Edina barátném pedig szintén ugyanott, egy másik teremben tart asszonytornát. Fel is ajánlja, hogy amennyiben szükségem van valami pótolhatatlanra (mondjuk diótörő vagy katonai surranó), akkor ő megveszi nekem.
Este lefekvés előtt, mintegy kulturális programként elolvastam a katalógust és úgy döntöttem, élek is a lehetőséggel. Ki is választottam néhány szívemnek kedves tárgyat. Másnap reggel a postáról jövet jutott eszembe, hogy nem küldtem el a rendelést Edinának. Gyors sms, talán még nem késő.
Hiba volt.
Az erős napsütésben ugyanis  csak utólag vettem észre, hogy a telefonkönyvben a PIPI néven szereplő Edina helyett szomszédjának, az Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, világranglista-vezető kalapácsvetőnek,  PARS Krisztiánnak küldtem el a következő sms-t:

"Lécci vegyél nekem 4 pár 80 forintos munkáskesztyűt! Kösziiii!"

Még nem jött válasz.

Ripők show

Amíg el nem végzem hétvégi Nagyprojektemet, addig szórakoztatnálak benneteket eme gyöngyszemmel, melyre nemrég akadtam rendrakás közben.
Tessék.
http://www.youtube.com/watch?v=7JvOxwDjQ9U

Naugye.

Csúcsom és egyéb Finomságok

Kedves Mindenki, biztosan éltetek már át mindannyian olyat, hogy egy kapcsolat, viszony, vagy akármi más úgynevezett holtpontra jutott. A holtpontok persze azért vannak, hogy leküzdjétek őket és vidáman masírozzatok tovább valamerre. Ez csak onnajd (városi nyelven: onnan) jutott eszembe, hogy már két hétnél is több ideje nem került fel hír a susutanyára. Először azt hittem, nem történik semmi, de aztán rájöttem, hogy inkább az őslustaságom az ok. Úgyhogy piszkáljatok, basztassatok, mindegy hogyan, engem az se zavar, ha neadjisten valaki mondjuk ékezet nélkül teszi valami oknál fogva.

Szóval: már nincs egy hónap karácsonyig. Ez az általam méltán megvetett és majdhogynem leszart ünnep idén új értelmet nyer, így aztán az a megdöbbentő eset fordult elő, hogy tegnap Zalaegerszegre vonultam Edina nevű szánalom-testvéremmel és egyben barinőmmel, illetve ex-tanítványommal (ez mind egy személy). Egyebek mellett a Szentélybe is ellátogattunk vásányi, és hogy mást ne mondjak, ezt a csudi karifa-csúcsot süllyesztettem kosaramba 299-ért.

Rólam köztudomású, hogy csak világmárkákat vásárolok, bármiről legyen szó. Most is így tettem, de hogy ha valakinek (gyengébbek) nem világos, honnan tettem szert e becses ereklyére, hát tessék.

Életem első őri karácsonyfájának felállítása nagy eseménynek ígérkezik, úgyhogy nemcsak hogy tudósítást (vagy demót), hanem ez alkalomból egyenesen élő közvetítést tervezek nagyszobámból.  Amelyet át kell még erősen  rendeznem, hogy a fenyő (amely a mi zord éghajlatunkon, többek között Galambszeren is megél), elférjen. Bizonnyal kalandos lesz.
További élvezeti faktornak ígérkezik, hogy az elkészült fotót, tetején a különböző asszociációket keltő Vörös Csillaggal, átküldöm majd Edinának, ugyan mutassa már meg apukájának. Pintér úrral, hogy finoman fogalmazzak, nem vagyok egy világnézeten, így meglehetős kéjt érzek már a gondolatára is, milyen érzelmi hullámok szaladnak rajta végig a Szeretet Ünnepén.
69-ért adták amúgy a Teszkóban a sárgarépát. Ide vagy 15 kilót, mondtam a répahalom mellett strázsáló nőnek, de kiderült, hogy ő az akciós vecsésikáposzta hegyekhez tartozik. Így aztán magam kezdtem válogatni őket, de csak zsömlés zacskóik voltak, abba meg úgy döntöttem, elég macerás lesz kimérni. Csak negyed óra kellett, hogy a teljesen belelkesült káposztásnéni előkerítsen egy teszkós rabszolgát. Sikerült, jutalomból pedig vettem tőle 5 darab nagy acskót, 20-ért darabját.
Ja és nem vagyok répabuzeráns, drága (...) lovaimnak lesz, tudjátok, előkarácsony.

Szemtelenül

Egy indok, hogy miért NE vegyél teszkós napszemüveget (mégha annyira csábító is)

Brilliant sunshine

Na, mire kiírtam, hogy mennyire semmi sem történik mostanában velem, rájöttem, hogy a tegnapi napom az már-már majdnem, kishíján Darwin-díjas volt.
Tegnap ugye ünnepnap volt, munkaszünet. Már akinek. Én persze dolgoztam, hiszen a méltán népszerű híradónknak ugye tegnap este menni kellett (mintha mise történt volna, mondaná erre Feri atya).
Elő a netet, kedvenc időjárás-előrejelző oldalam fellapoz: brilliant sunshine today.

Bicikli elő, a nyolc órai induláskor még kicsit ködös az idő, de majd beszáradja ugye. Két kilométer után sapkám, pulóverem, kesztyűm is csurom víz, pedig nem is esik. Csak láthatatlanul beléd szivárog.
Egy óra problémamentes tekerés után aztán, egy kilométerre a tévétől, a szentgotthárdi focipályánál megtörténik a baj, az elkopott gumikülső nem bírja tovább, szétreped, defekt. Semmi gond, tévéig betolom, aztán estig szerzek egy kölcsöncangát valamelyik havertól, mert ma ugye semmi nincs nyitva, nem tudok gumit venni. Közben harcedzett bal teniszcipőm gumitalpának fele megadta magát, így diszkréten claffogva, átázott ruhában, káromkodva, a gumitalpat maga mögött húzva sétált végig a gotthárd tv főszerkesztője a szerencsére teljesen kihalt belvároson.
Az első kolléga közli is, hogy semmi gáz, neki van egy külsője, téli gumi, pont jó lesz, nekem adja, fel is szereli délelőtt. Juhhéj, brilliant sunshine.
Minden megy is szép rendben, híradó készülget, aztán egyszer csak elkezdődött a káosz. Bájos híradóbemondó kolléganőnk kapásból egy órát késett, így a 13 órára tervezett felvételt csak 14.30-kor tudtuk elkezdeni. Na itt már remegett egyet a szám széle, mert tudtam hogy nekem legkésőbb 16-kor el kell in dulnom, hogy még világosban hazaérjek. És rengeteg babra van a vágással. De ez még nem elég. Felvétel után elővette új telcsijét (okos), és megkérte a híradóval hadakozó vágó kollegát, hogy ugyan már segítsen beállítani az izéket rajta. Mondtam hogy csak a híradó után, de azért apránként egy-egy percet így is elcsentek a drága időmből. 15.45-re minden kész, indulhatok haza, elvileg 1 óra 5 perc az út, brilliant sunshine ugyan nem volt, mert a köd nem száradta be, de legalább időben hazaérek.
Az első tekerés után éreztem, hogy jeges veríték önti ál a hátamat és minden környékbeli szervemet. A biciklim ugyanis nem ment. Azaz ment, de nem úgy mint szokott. Kerék nem szorult, gumi kemény volt, cangám azonban úgy haladt a száraz, hibátlan aszfalton, mintha homokban tekertem volna. Leszállok, megnézem: nagy, széles téli gumi, hatalmas redőkkel. Valószínűleg hóban, latyakban életmentő, de a sima aszfalton katasztrófa, a bicikli addig megy, ameddig tekerem, nincs futása, azonnal megáll a tapadás miatt.
Na én már száz méter után tudtam hogy ebből nagy gáz lesz, a Nagy Biciklistának persze se első lámpája, se sárga mellénye nincs, egy óra múlva pedig töksötét van és köd (brilliant sunshine helyett).
Kondorfánál (8 km Őritől) sötétedett rám teljesen, de addig én már csurom víz voltam az erőlködéstől. Röhögtem és káromkodtam két izzadás között. Gondoltam, semmi baj, egy szimpla kedd estén nincs forgalom Őri és Kondorfa (Gyántásország fővárosa) között.
Igen ám, de ez nem egy szimpla kedd este.
Hanem Mindenszentek.
 Percenként zúgtak el mellettem a temetőbe igyekvő autók előlről, hátulról, míg én riadtan kuporogtam 22 éves Csepelemen, remélve hogy szánalmasan pislákoló kínai hátsólámpám fényében talán észrevesznek.
25 perc késéssel értem haza, még le sem tettem a bicajt már nyúltam a csavarkulcs után, hogy szereljem le az átokgumit.
Aki azonban azt hiszi, hogy ezzel vége a horrornak...
Gondoltam gyorsan befűtök, melegben egy csésze tea mellett mindjárt szebb az élet.

Igenám, de arról megfeledkeztem, hogy előtte két napig nem fűtöttem a cserépkályhában. Neki pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy ilyenkor, ha hidegek a járatok belül, nem engedi a kémény felé a begyújtáskor keletkezett meleg levegőt, hanem visszanyomja.
A lakásba.
Ezt amúgy el lehet kerülni, ha a falban lévő füstjáratot szabaddá teszem, de ugye erről megfeldkeztem. Mire észbekaptam, dőlt a járaton és a kályha-fal találkozásánál a füst.
Elszabadult a pokol, kályha megpakolva, ráadásul a nyirkos időben a fa is csuromvizes lett, alig gyulladt be, utána pedig nem is égett, csak szinte füstölt. A ház összes ablaka és ajtaja kinyit, huzat semmi, totál szélcsend. A füsttől szinte nem lehet látni, ráadásul hallom, hogy az összes állatom bepofátlankodik a konyhába és ott vidáman kergetőzik, aztán irány a szoba.

A káosznak fél óra múltán lett vége, mikor kiszállt a füst és mintegy 10 fokot hűlt a szellőztetéstől a ház hőmérséklete. Így a fűtés végén végén pont olyan meleg lett, mint előtte volt eredetileg. Megérte.
Azon gondolkodtam teázás közben, lehet mégsem adom el Anya jó kis távfűtéses panellakását.

Nihil

Kedves Emberek,
örömmel jelentem hogy mostanában nem történik velem semmi érdekes.

Mivel ilyen esetben nem pattan ki semmiféle szikra a szürkémből, kénytelen vagyok más módon szórakoztatni benneteket.
Kérlek benneteket, hogy jó mulatást kívánok.
http://www.youtube.com/watch?v=vXpBgd0SL0Q

Esti fejtörő

Kedves Gyerekek! Hány eltérést találtok az alábbi két kép között?

Megfejtéseket takarítónőthosszútávra@galambszerre.hu címre kérjük tegnap éjfélig postára adva.

Lassan, tűnődve*

Ma, 46 évesen, 7 hónaposan és 5 naposan életemben először alsógatyát és egy pár zoknit vettem.

Felnőttem.

*j.a. után

Hunting a racka (or two)

Méghogy faluhelyen nincsenek kalandok. Hajjaj, nagyonis, itt vannak csak igazán. Elég, ha csak a ma reggelre gondolok.

Előzmény: vasárnap virradóra megszöktek kedves (...) új szomszédasszonyom tavasszal született rackajuhai. Két fő. Egyre kétségbeesettebb keresés, a végén elkeseredés, bánatkönnyek. Juhok sehol.

Folyomány: Ez a szerda  is úgy kezdődött, mint a többi. Szép októberi reggel, bágyadt, párás napsütés, igazán kellemes amúgy. Ma is biciklivel megyek a munkahelyemre (idegen olvasóknak, ha van ilyen: 25 km, kellemes dombos terepen). Aztán a temető után, a Zala-parti nagy réten hirtelen meglátom a két bámész birkát. Itt.

Telefon Izabellának, aki mintegy 18 perc múlva meg is érkezik, kezében a kért gumicsizmámmal (ennek még jelentősége lesz). Birkák rövid úton, némi búza segítségével becserkészve, tötél a nyakon, indulhatunk haza.

Nem tudom, vezettetek-e már juhot kötélen. Nem, nem olyan, mint kutyát vezetni, kicsit se. A juhok ugyanis genetikailag ostobák. Aranyosak, de nem tehetnek róla, nyilván nem is voltak eddig hozzászoktatva a vezetéshez. Tiltakozásuknak a legváltozatosabb módon adtak nyomatékot, úgymint felöklelés, elrohanás, halottnak tettetés, de a legdurvább az, hogy nyitott körmökkel befékeznek, amitől aztán az út szélén kénytelenk voltunk szarvuknál fogva végigráncigálni őket, szörnyű csikorgás közepette, ilyen nyomokat hagyva az útpadkán.

(Akció közben nem volt nálam fényképező, sajnos)
Röpke egy óra után haza is értünk (a végére már egész jól belejöttek). Aztán otthon kiderült, hogy amíg Iza kihozta a gumicsizmámat, nyitva hagyta a kertajtót, vizsláim pedig huss..., kettővel kevesebben voltak a megszokottnál. Aztán persze hamar megkerültek, a történet pedig heppi enddel zárult. Kérdés hogy Kolos és Aranka (hazatolás közben volt a névadó ünnepség) mikor tervezi a folytatást.

Balaton forevör

Mi mást csinálhat az ember egy verőfényes októberi (hihetetlen...) vasárnapon, miközben újkori élettársa, a kőműves-burkoló Mester a fürdőszoba boncolása után a seb összevarrásával van elfoglalva (burkol, azaz csempéz, illetve járólapozik)?
Természetesen az ember felkerekedik, hogy bizonyságot szerezzen, mi változott az elmúlt pár hétben a Bali partján.
Nos, semmi. Minden ugyanolyan, mint augusztusban, még a falevelek sem sárgulnak, egy valami hiányzik: az ember. Tiszta hülyék, a naptárat nézik, nem az időt. Jaj, október van, sehova se megyünk.
 Aki balatoni képeket akar nézegetni, annak javaslom, hogy a miljom egy képgyűjtő oldal valamelyikén keresgéljen. Na jó, párat teszek a végére, csak hogy elhiggyétek, hogy ott voltam.

Kezdjük egy igen hazafias pillanattal. Helyszín a berényi faluközpont (ha van ilyen),  pár méterre a vasúti átjárótól, a part mellett. Talán bölcsebb lenne csak a jeles napokon kitenni a zászlót. Vagy gyakrabban cserélni.

*

Sokan kérditek tőlem (hisz köztudomású, hogy életmód-guru is vagyok), hogy mit szoktam vinni legendás biciklitúráimra ital gyanánt. Nos, mindenkinek a píccs ízű lidlis ájsztít javaslom.









Nem viccelek. Jó, nem az íze miatt szeretem, viszont határozottan praktikusabb minden másnál. Merthogy húgymelegen is meg lehet inni öklendezés nélkül. Ez pedig egy nyári túrán életet menthet. És persze a 79 forintos versenyképes ár is nyomós érv.
                                                                     *

Van a berényi szabadstrandon egy klassz sziget pár méterre a strandtól. Jókat lehet ott kutyával, gyerekkel játszódni. Vigyázat: tele van madárszarral! Amúgy fecskéket is láttam -október 2. van!-, megörökítésükre öreg Canon PS A60-asommal azonban nem tettem kísérletet.

Nem tudom, van-e köztetek olyan, aki nem imádja a Balatont? Egy biztos: én igen. Arra gondoltam, öreg koromra keresni kéne itt valami kis kuckót. Mire a gondolat végére értem tekerés közben, bele is botlottam álmaim odújába a balatonmáriai főutcán.
Pont jó lesz, nincsenek nagy igényeim.

Ha arra jártok, nézzétek meg ezt a csudi fenyősort, ami a régi keszthelyi utat szegélyezte. Út már nincs, fák igen.










Na és az ígért pár kép a végére. Többet nem, inkább menjetek le ti is, megéri.

Mai találós kérdés

Tudjátok-e, mi ez?

És így?

Tán egy napon összeaszalódott ujjbáb?
Nem.
Ez egy alma. Pontosabban egy alma-múmia.
Öreg és beteges almafám alatt találtam minap.
De mitől aszalódott így össze? És főleg: miért üres?
Nos, a válasz: a darazsaktól.
Megdöbbentő, hogy órák alatt ilyenné tesznek egy mosolygóst. Ahogy mi kívülről befelé harapjuk, ők pont fordítva. Gyakorlatilag fúrnak az almába egy lukat és onnan kirágják magukat. Persze a héját nem eszik meg (nem tudják, hogy abban van a vitamin), még a csutkáját is a helyén hagyják.

Marad a csutka meg a pergamen-héj.

Öreg és  beteges almafám idén szeptemberben ilyent is tudott ám:

Szeressétek az öreg és beteges almafákat.



Lószar

Mi jut eszetekbe erről?












Nos igen. Ez bizony egy kupac lószar. Bojtorján lovam produkálta, röviddel a fényképezés előtt . Még friss volt és meleg. Hogy illatos-e, arról nyílván más a véleménye Zimány Lindának és egy Ganajtúró Bogárnak.
A lényeg nem is ez.
Hanem a formája.
Gondolkodtatok már rajta, hogyan lesz ilyen?
Ha feltételezzük, hogy a lónak pont olyan a bele, mint a mienk, csak hosszabb (kb 50m), akkor meg főleg érdekes a kérdés.
Miért nem hurka alakúra képződik? Vagy lepényformára.
Csak arra tudok gondolni, hogy a lovak beleiben Galacsinformázó Manók élnek, ez nem vitás.

Mennyi megoldandó problémával van tele az életünk...

Téli buli, mint próba

Nem is olyan egyszerű ám blogot nyitni, mint amilyennek gondoljátok. Épp ezért hosszas kísérletezésekre van szükség ( ld NASA, Holdraszállás).
Szövegszerkesztés, képek a megfelelő időben a megfelelő helyen, etc.
Nézzük akkor az időszakosan kibővített családot annak kapcsán, hogy valahogy el kell kezdeni a blogot és ők amúgy is itt voltak, adja magát, a többiekkel ráérünk később is foglalkozni.
Kezdjük Krizsuval, a Rakott Krumplik Ősanyjával.

Esztike, csíkos pulóverét nem feledjük

Oldarbordája, Dávid. Illetve ő a Dávidé. Ez az egy kép volt róla.

Szandra. Nem is kell több.

Pont a végére.



SZOLGÁLATI

Kedves Emberek,
most, hogy belemélyedtem (vagyis folyamatban van a mélyedés) az oldal használatába, egy benneteket nyilván igencsak kínzó igényt kell kielégítenem, mikor leírom, hogy a próbaüzem mostantól számított

                                           X

napon belül elindul, úgymond rendszeressé válik itt az élet.

Ui: ha közben persze el nem megy a kedvem az egésztől (vagy például vacsorázás miatt nem lesz rá időm)

Tisztelettel

Miezazizé

Panelban, téglaépítésű társasházban, körfolyosós emeletesben nevelkedett, szélessávval, operációs rendszerekkel és távírányítóval körülbástyázott embertársaim.

Ha az Élet majd egyszer úgy hozza, hogy segítség nélkül burkolnod, fűnyírót javítanod, sérült kutyát/lovat/egyebet betadinoznod, vagy éppen pogácsát kelesztened kell, nos, akkor gondolj arra, hogy mindenki volt egyszer béna.

Az Okos saját saját kárán. És hogy ne felejtse. leírja. Másoknak. Hogy így soha.

Végeláthatatlanul hömpölygő életfolyamunk szereplői, s egyben a Tanya lakói a megjelenés sorrendjében:

Susutomi. Alkalmazott, egyszemélyben a Tanya logisztikai felelőse és projekdtmenedzsere.

Szende. Hű paripája vérzivataros időkön keresztül (itt épp alatta). Hucul-kazak vérvonal.

Bojtorján és Kisbumbi. Szende magzatjai. Nevelésre váró csikólányok, napi 24 órás simogatásigénnyel.

Sári és Öcsike. A Tanya mintacsaládja. Az egyetlen nem defektes/félresiklott/csonka család nálunk. Kissé elkényeztetett, szeretetéhes vizslaszerelmespár.

Mirek Úr. Soha nincs itthon. Annál többet csajozik a szer különböző macskalányainál és -asszonyainál.

Jolán. Életét párkapcsolati problémák és családi tragédiák kísérik.

Kolbász. Kóbor élete után jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti nálunk. Fiatal korában nevezett a Világ Legcsúnyább Macskája kontesztre. Mi így szeretjük.